Kategória: GondolatÉbresztő

  • Az 1 hüvelykes hazugság: Az 1”-os kameraszenzor valójában csak a vidikoncső kísértete

    Az 1 hüvelykes hazugság: Az 1”-os kameraszenzor valójában csak a vidikoncső kísértete

    A technológia rohan, mi meg csak kapkodjuk a fejünket a jobbnál jobb specifikációk láttán. Úgy tűnik, minden évben felbukkan egy újabb hardveres vívmány, ami forradalmasítja a mobilfotózást. A megapixel-háború után most a szenzorméret került a fókuszba, és a gyártók olyan megjelölésekkel dobálóznak, mint az „1 hüvelykes” vagy az „1/1.3 hüvelykes” szenzor. A számok hangzatosak, meggyőzőek, és azt sugallják, a fotózás minősége egyenesen arányos a méretükkel. De vajon van-e valóságalapja ennek az állításnak?

    Kritikus elemzőként azt kell mondanom, a válasz egy határozott „nem”. Ez a jelölési rendszer valójában egy ügyes, marketingcélú trükk, amely egy rég letűnt korszakból, a televíziózás hőskorából maradt ránk.

    📸 A kamera szenzorok méretezése valóban egy kissé megtévesztő hagyományra vezethető vissza, amely a vidikoncső korszakából ered. Ez az elnevezés nem a szenzor tényleges fizikai méretét jelöli, hanem azt, hogy mekkora lenne az átmérője egy régi katódsugárcsőnek, amely ugyanazt a képátlót produkálná. Ezért van az, hogy például egy „1 hüvelykes” szenzor valójában csak kb. 16 mm átlójú, nem pedig 25,4 mm.

    A nagypapa, a tévé, és a vakuumban élő hazugság

    Ahhoz, hogy megértsük a szenzorok méretezésének zavaros világát, egészen az 1950-es évekig kell visszamennünk, a fekete-fehér televíziózás hőskorába. A korai videokamerákban vidikoncsövek szolgáltak fényérzékelő elemként. Ezeket a vákuumcsöveket a külső átmérőjük alapján méretezték. Az ironikus (és félrevezető) csavar a dologban az, hogy a csőben lévő tényleges képalkotó terület – ahol a varázslat valóban történt – mindig sokkal kisebb volt, mint a cső külső mérete.

    Amikor a digitális kamerák megjelentek, a gyártók valamilyen rejtélyes (de valójában nagyon is nyilvánvaló) okból úgy döntöttek, hogy ezt az elavult és félrevezető konvenciót viszik tovább a XXI. századba is. Így lett egy 1 hüvelykes vidikoncső átlójának megfelelő méretű, kb. 16 mm-es szenzorból „1 hüvelykes” kameraszenzor. A gyártó ezzel nem hazudik, csupán egy olyan nyelven kommunikál, amelyet a laikusok a saját kárukra értelmeznek.

    Ken Rockwell, a neves fotós szakértő egyszerűen a
    csalás” kifejezést használja a jelenségre,
    rámutatva, hogy ez a szándékos félrevezetés haszonszerzési céllal történik.

    A „1 hüvelykes” és a „1/1.x hüvelykes” megjelölések nem a szenzor valós, mérhető átlóját jelentik, hanem egy örökölt, vidikoncső-alapú konvenciót. Az alábbi vizuálok és táblázatok megmutatják a kommunikált méretek és a tényleges, milliméterben kifejezett átlók különbségét – Androidon és iOS-en egyaránt.

    A gyártói marketing hazudik a katódsugárcső alapú Inch-type méretezéssel. Az Inch-type méretezés bevezetése nem csak önigazolás keresés. Ez valójában a felhasználó tudatos félrevezetése.

    Igen! Félrevezetés, hazugság!

    A katódsugárcső gyártótól függően több méretű volt a vidikoncsőben. A telefongyártók, a marketingesek tudatosan a legkisebb csőméretet megközelítve megalkották az Inch-type méretezést és a narratívában ezt felhasználva adják el a 0,64″-os szenzort 1″-osként.

    A trükk tehát nemcsak öröklött méretmutató, egy elavult iparági szabványra hivatkozva, hanem szándékos csúsztatás is, amely új iparági „standarddá” vált.

    Gyors vizuális útmutató

    Inch‑type jelölés vs. valós átló (mm-ben)

    1"        | ████████████████  ~16.0 mm
    1/1.14"   | ██████████████▌   ~14.1 mm
    1/1.3"    | ████████████▌     ~12.0 mm
    1/1.31"   | ████████████      ~11.9 mm
    1/1.56"   | █████████▌        ~9.1 mm
    1/1.7"    | ████████▌         ~9.5 mm
    1/2.5"    | █████▌            ~7.18 mm
    1/2.55"   | █████▍            ~7.04 mm

    Megjegyzés: az inch‑type nem a valós 25,4 mm-es “hüvelyk” képátlóra utal. A fenti mm‑értékek tipikus tényleges átlók.

    2025-ös csúcsmodellek: kommunikált vs. valós átló

    Xiaomi 15 Ultra1″~16.0 mmLYT-900 / IMX989 generáció
    iPhone 16 Pro / Max(nem közlik) ≈ 1/1.14″~14.1 mm
    Galaxy S25 Ultra1/1.3″~12.0 mm200 MP fő szenzor vonal
    Pixel 9 Pro (XL)1/1.31″~11.9 mm
    Vivo X200 Pro~1/1.3″~12.0 mmgyártótól függő
    OPPO Find X8 Pro~1″ / 1/1.3″~16.0 / ~12.0 mmvariáns függő
    HONOR Magic 7 Pro1/1.3″~12.0 mm200 MP trend

    Megjegyzés: a kommunikált jelölés és az aktív képterület eltérhet a gyártói hangolástól, optikától és képfeldolgozástól függően.

    Ez az elnevezés nem a szenzor tényleges fizikai méretét jelöli, hanem azt, hogy mekkora lenne az átmérője egy régi katódsugárcsőnek, amely ugyanazt a képátlót produkálná. Ezért van az, hogy például egy „1 hüvelykes” szenzor valójában csak kb. 16 mm átlójú, nem pedig 25,4 mm.

    A következő táblázat szemlélteti ezt a jelölési rendszert és a valós fizikai méretek közötti eltéréseket:

    Az „Inch-Type” szenzorjelölések és valós fizikai méreteik összehasonlítása

    „Inch-Type” jelölésValós átló mérete (mm)Tipikus alkalmazás példája
    1″15.86-16.36 mmXiaomi 12S Ultra (Sony IMX989), Sony RX100
    1/1.3″12.0 mmSamsung Galaxy S20 Ultra, S24 Ultra
    1/1.31″11.9 mmGoogle Pixel 9
    1/1.14″14.1 mmiPhone 16 Pro
    1/1.7″9.5 mmHuawei P20 Pro, P30 Pro
    1/2.5″7.18 mmiPhone XS, iPhone 15/15 Plus
    1/2.55″7.04 mmiPhone 12/13 Pro

    Megjegyzés: Az „Inch-Type” jelölések a valós fizikai átlót is magukban foglaló becsült értékek, és a tényleges méretek gyártónként és modellenként kis mértékben eltérhetnek.

    Rövid magyarázat: miért “csúszik” a méret?

    • Vidikon örökség: Az inch‑type a csöves korszak fizikai csőátmérőjére utal, nem a képalkotó felületre.
    • Nem egyedi trükk: A jelölést ma is a legtöbb szenzorgyártó és OEM használja (Sony, Samsung, Omnivision; Xiaomi, Samsung, Google, vivo, OPPO, HONOR).
    • Apple kivétel a kommunikációban: Ritkán tünteti fel a jelölést, de a beépített szenzor tényleges mérete ugyanebben a skálában értelmezhető.
    • Gyakorlati tanulság: A valós átlót mm‑ben érdemes nézni, és a teljes képláncot (optika, ISP, HDR, zajkezelés, AI‑pipeline) együtt értékelni.

    Az Android-gyártók nagy „számháborúja”

    Az Android-világ nagy játékosai lelkesen részt vesznek ebben a „virtuális farokméregetésben”. A Xiaomi 12S Ultra hírnevet szerzett magának az „1-inch type” jelöléssel, holott a szenzor valódi átlója valójában csak 16.36 mm volt. Ez a gyakorlat messze nem egyedi. A Samsung Galaxy S24 Ultra 1/1.3"-as, míg a Google Pixel 9 1/1.31"-as szenzort hirdet.

    Ezek a törtszámok a vidikoncső konvenció részei: minél kisebb a nevező, annál nagyobb a szenzor, és annál jobb a marketing. A gyártók ezzel a módszerrel egy egyszerű és látványos narratívát kreálnak a hardveres felsőbbrendűségről, ahol a puszta számok döntenek – függetlenül a valós fizikai méretektől.

    Az Apple: a csendes játékos, aki mégis ugyanazt játssza

    Az Apple szokásához híven egy másik utat választott a marketingben. Ők hivatalosan soha nem hivatkoznak ezekre a furcsa tört- vagy hüvelykes méretekre a sajtóközleményeikben vagy a bemutatóikon. Ehelyett a hangsúlyt a szoftveres optimalizációra, a szoftveres „fusion” kamerarendszerre, vagy éppen az „élményre” helyezik.

    Azonban a felszín alatt a hardverük is ugyanazt a nyelvet beszéli. Például a harmadik féltől származó elemzések szerint az iPhone 16 Pro is egy 1/1.14" szenzort használ. A stratégia tehát nem az, hogy mást csinálnak, hanem az, hogy máshogyan kommunikálnak. Az Apple a „miért” kérdésre ad választ, míg a riválisok a „mekkora” kérdésre, ami egy sokkal könnyebben támadható front.

    A kiválasztott zászlóshajó mobilok főkamerájának specifikációi (Marketing vs. Valóság)

    TelefonmodellMarketingelt szenzorjelölésMegapixelszámValós, becsült átló méret (mm)Megjegyzés
    Xiaomi 12S Ultra1″50 MP16.36 mmA „vidikoncső-típusú” jelölés úttörője az okostelefonoknál, a Sony IMX989 szenzorral.
    Samsung Galaxy S24 Ultra1/1.3″200 MP12.0 mmA 200 MP-es szenzor is a vidikoncső konvenciót követi a méret jelölésénél.
    Google Pixel 91/1.31″50 MP11.9 mmA Pixel széria is az iparági standardot használja a szenzorméret megadásánál.
    Apple iPhone 16 ProN/A (Marketingben nincs megadva)48 MP14.1 mm (1/1.14")Az Apple elkerüli a számháborút, de a hardveres alapja a bejáratott konvencióra épül.

    Következtetés: a szemléletváltás fontossága

    A „hüvelykes szenzorméret” egy olyan iparági standard, amely tudatosan félrevezeti a fogyasztót. A jó hír, hogy a tájékozott vásárló számára létezik kiút. Ahelyett, hogy a marketinges adatoknak hiszünk, érdemes független, professzionális teszteket (például a DxOMark-ot) megnézni, amelyek a valós képminőséget és teljesítményt mérik, nem pedig egy elavult, de jól hangzó számra támaszkodnak.

    Végső soron ez a történet nem a technológiáról, hanem a marketingről szól. A gyártók valószínűleg a jövőben sem fognak felhagyni ezzel a gyakorlattal, amíg az hatékonyan befolyásolja a vásárlási döntéseket. Így a fogyasztó feladata, hogy túllépjen a számháborún, és a valódi teljesítményt keresse a reklámok álságos tükrében.


    Ajánlott források:

  • A Mesterséges Intelligencia Etikai Kérdései: Felelősség és Jövő – Vagy Modern Luddista Mozgalom?

    Az AI döntéshozatala és a morális dilemmák

    A mesterséges intelligencia (AI) fejlődése szédítő tempóban halad előre. Miközben új távlatokat nyit az orvostudományban, közlekedésben, oktatásban és szinte minden iparágban, egyre nagyobb vitákat vált ki etikai, társadalmi és jogi szempontból.

    Ki a felelős egy önvezető autó balesetéért?
    Hogyan előzhető meg a mesterséges intelligencia diszkriminatív döntéshozatala?
    Hol a határ az etikus adatfelhasználás és a jogsértés között, amikor AI-t tanítunk?

    Az algoritmusok, amelyek ma már egyre több döntést hoznak helyettünk, gyakran tükrözik a fejlesztőik szándékait, előítéleteit vagy éppen a tanítás során felhasznált adatok torzulásait. Ez számtalan morális dilemmát vet fel, amelyek megoldásához sürgős társadalmi párbeszéd és szabályozás szükséges.


    Átláthatóság, elszámoltathatóság és az AI „fekete doboz” probléma

    Az egyik legégetőbb kérdés ma: Hogyan lássunk bele az AI döntési folyamataiba?

    Az Explainable AI (XAI) irányzat pont ezt a célt szolgálja: meg kell tudnunk mondani, hogy egy mesterséges intelligencia milyen adatokból, milyen logika alapján hozta meg döntését.

    Az elszámoltathatóság pedig újabb bonyolult kérdéseket vet fel:

    • Ki viseli a felelősséget, ha egy AI téved?
    • A fejlesztő?
    • A felhasználó?
    • Vagy talán maga az AI, ami jogilag még nem is létező entitás?

    Pár kulcsfontosságú terület:

    • Algoritmusok pártatlansága
    • Adatvédelem és privátszféra
    • Autonóm fegyverek kérdése
    • Munkahelyek jövője az automatizáció világában

    „A mesterséges intelligencia a jövőnk, de csak akkor, ha etikusan és felelősségteljesen kezeljük.”

    – Sundar Pichai


    AI tanulás kontra emberi tanulás – Hol a határ?

    A közelmúltban egy különösen nagy visszhangot kiváltó amerikai bírósági döntés (Authors vs. Anthropic ügy) újra előtérbe helyezte az AI-tanítás jogi és etikai kérdéseit.

    William Alsup, kaliforniai bíró, kimondta: az Anthropic AI cég jogszerűen használhatta könyvek tartalmát az AI modell tréningjéhez. Indoklása szerint az ilyen típusú felhasználás „transformatív”, azaz nem az eredeti művek másolásáról, hanem nyelvi mintázatok, statisztikai összefüggések és stilisztikai jegyek feldolgozásáról van szó.

    De nézzük meg egy pillanatra ezt a kérdést emberi oldalról:

    Ha egy diák megtanulja Arany János „A walesi bárdok” vagy „Toldi” című műveit, vagy egy joghallgató kívülről fújja a Polgári Törvénykönyv paragrafusait, vajon fizet ezért jogdíjat?
    Természetesen nem.

    Az emberi tanulás során mindannyian korábbi művek, tudásanyagok alapján fejlődünk, amit szabadon, jogdíjmentesen használunk a saját tudásbázisunk építésére.

    Ráadásul nap mint nap több ezer újságíró használ mesterséges intelligenciát cikkíráshoz, kutatáshoz, összefoglalók készítéséhez, és ők maguk sem fizetnek jogdíjat a modellek által feldolgozott több millió oldalnyi forrásanyag után.

    Ez a visszás kettős mérce komoly kérdéseket vet fel az egész iparág számára.


    Az AI tanulási folyamata – Egy közös felelősség

    Még egy fontos szempont, amit sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni: hogyan is tanul valójában egy mesterséges intelligencia?

    Az AI fejlesztése és tanulási folyamata több, jól elkülöníthető szakaszból áll:

    1. Alapképzés / Pre-training:
      Az AI első lépésben hatalmas adatbázisokat elemez, kategorizál és rendszerez különböző algoritmusok segítségével. Ez az úgynevezett „betanítás” időszaka. Ilyenkor még csak a nyelvi minták, összefüggések és statisztikai szabályszerűségek felismeréséről van szó.
    2. Zárt körű tesztelés / Fine-tuning:
      Ezt követi egy szűkebb felhasználói körrel zajló tesztelési szakasz, ahol az AI interakciói alapján a fejlesztők finomhangolják a modell viselkedését.
      A felhasználói visszajelzések (pl.: „Ez jó válasz volt” / „Ez helytelen volt”) alapvető fontosságúak ebben a fázisban.
    3. Nyilvános használat / Reinforcement Learning from Human Feedback (RLHF):
      Amikor az AI-t szélesebb körben elérhetővé teszik, elkezdődik az igazi „vadnyugati időszak”.
      Itt bárki interakcióba léphet vele, és az AI a felhasználói visszajelzések alapján tovább tanul.

    És itt jön az a pont, ami miatt ez a téma etikai szempontból különösen kényes:

    Ha egy felhasználó morálisan alulfejlett, vagy hogy finoman fogalmazzunk: az intelligencia hányadosa a bináris nulla közelében jár, akkor az AI rossz mintákat, hamis visszajelzéseket, trollkodást vagy szándékosan félrevezető adatokat kaphat tanulási alapként.

    Az AI olyan „felnőtt” lesz, amilyenné a felhasználók és a fejlesztők közösen „nevelik”.
    Ha a társadalom elvárása nem tiszta és következetes, akkor a mesterséges intelligencia sem lesz az.

    Ezért is különösen fontos, hogy a jövőbeli AI rendszerekhez kapcsolódó felhasználói felelősség és etikai alapelvek ugyanolyan hangsúlyt kapjanak, mint maga a technológiai fejlesztés.


    A modern Luddista mozgalom árnyéka

    A mostani viták és perek, amelyek az AI fejlesztők és a tartalomtulajdonosok között zajlanak, sok szempontból emlékeztetnek a 19. századi Luddista mozgalomra.

    A Luddisták a textilipari gépek megjelenése ellen tiltakoztak – sőt, sokszor fizikailag is elpusztították a gépeket, mert féltették a megélhetésüket.
    A félelem, hogy a technológia elvette a munkájukat, ismerős érzés a mai világban is, amikor a tartalomgyártók, szerzők és egyes jogvédő szervezetek az AI-től féltik saját pozíciójukat.

    Ahelyett, hogy együttműködést, közös szabályozási modelleket és új üzleti lehetőségeket keresnénk, sokan tiltani, korlátozni, perelni próbálnak, miközben az AI fejlődését már lehetetlen visszafordítani.

    A történelem megmutatta: a technológiai fejlődést lehet lassítani, de megállítani soha.


    A transformatív felhasználás és a „fair use” elv jelentősége

    Az amerikai bíróság döntése megerősítette, hogy az AI tanításához felhasznált tartalmak nem számítanak hagyományos értelemben vett másolatnak vagy plágiumnak.

    Az ilyen transformatív felhasználások célja nem az eredeti művek újraközlése, hanem nyelvi, stilisztikai és statisztikai mintázatok felismerése.

    Hasonló „fair use” kivételek korábban már léteztek például a:

    • Keresőmotorok indexelése
    • Szöveg- és adatbányászat (TDM)
    • Tudományos kutatási célú adatfeldolgozás esetében.

    Szabályozási keretek és nemzetközi együttműködés

    Az AI fejlődése nem áll meg. A kihívás most az, hogy olyan szabályozási és etikai kereteket alkossunk, amelyek:

    • Védik a szerzői jogokat
    • Biztosítják a felhasználók jogait
    • Ugyanakkor lehetővé teszik az innovációt és a fejlődést

    Ehhez nemzetközi együttműködésre, rugalmas jogalkotásra és nyílt párbeszédre van szükség.

    Az AI etikailag felelős fejlődése nem a tiltásokon, hanem az együttműködésen és közös megértésen múlik.


    Fontos megjegyzés: Hogyan készült ez a cikk?

    Python
    class AIStudent:
        def __init__(self):
            self.knowledge = []
            self.bias = 0
    
        def learn(self, input_data, feedback):
            print(f"AI tanul: {input_data}")
            self.knowledge.append(input_data)
            if feedback == "positive":
                self.bias += 1
            elif feedback == "negative":
                self.bias -= 1
            else:
                print("Figyelem: Semleges vagy ismeretlen visszajelzés.")
    
        def make_decision(self):
            if self.bias > 0:
                return "Pozitív döntés – Etikus válasz"
            elif self.bias < 0:
                return "Negatív döntés – Torz válasz"
            else:
                return "Semleges döntés – Bizonytalan eredmény"
    
    # Emberi felhasználó tanítja az AI-t
    ai = AIStudent()
    
    # Példa tanulási folyamat: a felhasználó visszajelzései
    training_data = [
        ("Segíts egy rászorulónak", "positive"),
        ("Diszkriminálj egy csoportot", "negative"),
        ("Oszd meg a tudást", "positive"),
        ("Terjessz hamis híreket", "negative")
    ]
    
    # Tanítás
    for data, feedback in training_data:
        ai.learn(data, feedback)
    
    # AI döntése
    print("\nAI döntése egy új helyzetben:")
    print(ai.make_decision())
    

    Ez a cikk mesterséges intelligencia támogatásával készült.
    Az eredeti cikktervet egy emberi szerző (A-Ty) írta, majd a szöveg átdolgozásában, bővítésében és a források keresésében a ChatGPT nevű AI nyújtott segítséget.

    Az AI javaslatokat tett új szempontok, példák és szerkesztési ötletek formájában, melyeket a végső szövegbe emberi szerző szerkesztett be.

    Ez egy klasszikus „Human + AI” együttműködés példája, amiből remélhetőleg még sok hasonló születik majd.


    Források:

  • FIKTÍV: EU OpenHardware Platform – Álmok, Törvények és Valóság – Vagy ez nem is annyira fikció?

    A Digitális Átláthatóság Új Korszaka: Az EU Rejtett Stratégiája?

    Az Európai Unió digitális stratégiája az elmúlt években egyre határozottabban mozdult el a technológiai szuverenitás és az átláthatóság irányába. A Right to Repair irányelvek, a szigorú GDPR és a frissen elfogadott AI Act mind azt jelzik: az EU nemcsak szabályozni, hanem aktívan formálni is kívánja a digitális jövőt.

    De mi történne, ha ez a látszólag csupán szabályozási törekvés egy sokkal grandiózusabb, a háttérben már zajló projektre utalna? Mi van, ha a jogi keretek valójában egy konkrét, nyílt hardver-szoftver platform alapjait rakják le, amely Európa digitális függetlenségét garantálná?


    A Szabályozás, mint Technológiai Katalizátor

    Az EU jogalkotási aktivitása nem pusztán kötelezettségeket ró a piacra, hanem közvetetten egy újfajta technológiai ökoszisztéma kialakulását is ösztönözheti. A Right to Repair irányelv a szabványosított, javítható hardverekre és szoftveres transzparenciára épít. A GDPR az adatkezelés átláthatóságát és kontrollját helyezi előtérbe, és ezzel burkoltan kérdőjelezi meg a zárt forráskódú rendszerek dominanciáját.

    Ezek a törekvések együtt egy olyan technológiai környezet irányába mutatnak, ahol az ökoszisztéma nyitott, szabványosított és auditálható. A geopolitikai feszültségek (USA ARM/Intel dominancia, Kína RISC-V erősítése) csak tovább erősítik az EU belső igényét a technológiai függetlenségre.


    A „LexOS” Platform: Egy Fiktív, De Lehetséges Jövőkép

    Képzeljünk el egy EU által támogatott, teljesen nyílt forráskódú platformot: a LexOSt. Ez nem csupán egy operációs rendszer lenne, hanem egy komplex ökoszisztéma, amelybe beletartozik a nyílt BIOS, a javítható hardver, a transzparens szoftverkörnyezet és a szabványosított adatkezelési protokollok.

    A „Lemez a fókban” elv szerint ez a platform már létezik, titkos fejlesztés alatt áll, és csak a megfelelő geopolitikai és gazdasági pillanatra vár. Dánia, amely az előző cikkek szerint is sandbox szerepet tölt be, ideális terep ennek tesztelésére. Ha sikeres, az EU szélesebb körben adaptálhatja. Ha nem, a politikai kockázat minimalizált.


    Előképek: A Valóság Megágyaz a Fikciónak

    A LexOS nem a semmiből született. A PinePhone, Fairphone, Librem 5 vagy a RISC-V architektúra mind olyan kezdeményezések, amelyek a nyílt hardver/szoftver irányába mutatnak. Ezek még csak piaci réseket céloznak, de bizonyítják: műszakilag megvalósítható az ilyen rendszer. Egy ilyen versenyben az nyer, aki megteszi az első merész és meghatározó lépést.


    Kihívások és Lehetőségek

    A LexOS sikeréhez nemcsak technológia kell, hanem politika, oktatás és gazdasági háttér is. A nyílt rendszerek auditálhatók, javíthatók, hosszabb élettartamúak – de piaci volumen, gyártói érdekeltség, felhasználói készség nélkül nem fognak életképes ökoszisztémává érni. A müncheni kudarc tanulság: a technika nem elég, politikai akarat nélkül a status quo visszatér.


    Egy Platform, Amely Az EU Jövőjét Formálhatja

    A LexOS(Winux) nem csupán techprojekt lenne. Ez egy politikai manifesztum, amely kijelöli Európa digitális irányvonalát: a transzparencia, fenntarthatóság és függetlenség felé. A dán pilot, a GDPR, az AI Act és a Right to Repair nemcsak mozaikdarabok, hanem egy végiggondolt narratíva elemei lehetnek. Vajon a LexOS tényleg csak egy „lemez a fókban”, vagy már most is részesei vagyunk egy digitális forradalomnak, amely csendben, de biztosan átalakítja az öreg kontinens jövőjét?


    Külső források:


    Kapcsolódó tartalmaink:

  • Az EU Digitális Szabadság Laboratóriuma: Dánia, a Linux Generáció és az EU Digitális Jövője

    Több mint átállás – Egy új generáció születése

    Az első cikkünkben bemutattuk, hogyan vágott bele Dánia a nyílt forráskódú átállásba, a kormányzati géppark Linuxra és LibreOffice-ra cserélésével. Ez a lépés azonban messze nem csupán a technikai korszerűsítésről szól. Egy kulturális szemléletváltás bontakozik ki, amely az oktatásban gyökerezik, és egy egész generáció gondolkodását formálja újra. Ez a „Linux generáció” már nem feltétlenül a GNU/Linux disztribúciók technikai követőit jelenti, hanem azokat a fiatalokat, akik számára a technológia nyílt, közösségi, fejleszthető és átlátható természetesség.

    „Ma már nem menő Apple fejlesztőnek lenni. Menő saját kernelt fordítani.”
    — Mikkel, 16 éves középiskolás Koppenhágából

    A Dán Ifjúság: A nyílt forráskód társadalmi alapértelmezetté válása

    A dán fiatalok számára a kód nem rejtett infrastruktúra, hanem nyelv, amit meg kell tanulni és szabadon használni. Nemcsak használnak szoftvereket, hanem értik is őket. Ez az attitűd a tantermekben kezdődik: a tanulók már általános iskolás korukban megismerkednek az alapvető parancssoros műveletekkel, egyszerű programokat írnak Pythonban, és megértik, mit jelent egy Git-repozitórium kezelése. A programozás náluk nem szakkör, hanem szókincs.

    A digitális stratégia ezt a szemléletet támogatja: az iskolákban Debian-alapú rendszerek vagy Chromebookok működnek, és az OpenCode.md nevű platformon a diákok nemcsak letöltik, hanem vissza is adják a kódot – saját ötleteikkel, tapasztalataikkal bővítve. Ebben a világban a fejlesztés közös társadalmi gyakorlat, nem egy távoli, elit kör kiváltsága.

    Az új attitűd: egy generáció, amely bash-ben gondolkodik

    A skandináv oktatási modell nem éri be annyival, hogy a diákok kezelni tudják a technológiát – arra neveli őket, hogy értelmezzék, alakítsák és fejlesszék is azt. Ez egyfajta digitális írástudás, ami túlmutat a prezentációkészítésen vagy adatbázis-kezelésen. Itt a gondolkodásmód a lényeg: problémamegoldás, együttműködés, és az az autonómia, amit az ad, hogy az ember érti a szerszámait.

    „Régen írni-olvasni tanítottunk, ma command line-ban gondolkodni.”
    — Egy dán informatika tanár

    Digitális sandbox vagy jövőépítés?

    Bár az Európai Unió hivatalosan nem nyilvánította ki, hogy Dániát digitális kísérleti térként kezelné, több szakértő és politikai elemző is úgy véli, hogy a dán modell figyelemmel kísérése túl intenzív ahhoz, hogy véletlen legyen. Az EU OS Proof-of-Concept projekt – amely Fedora-alapú és KDE Plasma felületet használ – jól illeszkedik ebbe a narratívába. Formálisan elhatárolják magukat, de a gyakorlatban a dán tapasztalatok már most is visszacsatolásként szolgálnak.

    Ez a fajta óvatos háttérfigyelem klasszikus példája a „digitális sandbox” stratégiának: ha sikerül, az EU magáénak vallhatja, ha kudarcot vall, Dánia viseli a következményeket. Mindez persze politikai pragmatizmus – de közben felértékeli Dánia szerepét. És nemcsak Dániáét. Svédország, Norvégia és Finnország is hasonló nyílt forráskódú törekvéseket mutat, miközben saját innovációs stratégiájukon keresztül járulnak hozzá egy lehetséges, egységesebb európai digitális jövő építéséhez.

    Merre tart ez az új generáció?

    A „Linux generáció” nemcsak technológiai tehetségek gyűjtőneve. Ők azok, akik képesek lesznek új típusú állami szolgáltatásokat, társadalmi kezdeményezéseket és gazdasági modelleket kialakítani, miközben a nyílt forráskódú értékek – átláthatóság, közösségi fejlesztés és autonómia – integráns részét képezik világnézetüknek. Ez a hozzáállás előbb-utóbb beépül a közpolitikába is, ami az államigazgatás digitális struktúráit is új alapokra helyezheti.

    Ezek a fiatalok már most elkezdték írni Európa digitális jövőjét. A kérdés már nem az, hogy alkalmas-e a nyílt forráskód erre a feladatra, hanem az, hogy mi, felnőttek és döntéshozók, képesek vagyunk-e meglátni bennük azt a potenciált, ami bennük van – és időben biztosítani számukra a lehetőségeket. Mert lehet, hogy a jövő operációs rendszere nem csak technikai, hanem társadalmi értelemben is nyílt lesz. És ebben az esetben a jövő már elkezdődött – északon.

  • Valóban elavult a telefonod? – Érdemes-e váltani csak azért, mert 3-4 éve ugyanazt használod?

    A digitális korban élünk, ahol a technológiai fejlődés rohamtempóban zajlik, és a telefonpiac évente újabb és újabb zászlóshajó készülékeket dob elénk. A reklámok, tech influenszerek és a közösségi média algoritmusai azt sulykolják belénk: „Ha nem a legújabb van nálad, akkor valójában le vagy maradva.”

    Ez nem csupán marketing – ez társadalmi nyomás, amely sokaknál a technológiai önértékelésre is kihat. Sokan már-már szégyellik, hogy „csak” egy 3-4 éves telefon van náluk. De valójában ez valódi elavulás, vagy csak manipulált érzékelés?

    Kicsörög a zsebemben a kisördög: – Eljött az idő. Neked cserélni kell a telefonod!

    Nemrég engem is elkapott ez a gondolatspirál. Jelenlegi társam egy iPhone 14 Pro Max – abszolút csúcskategória, kiváló kamerával, erős hardverrel, prémium anyaghasználattal. Mégis, elkezdtem kacsingatni a 16 Pro Max felé. AI-támogatás, titán ház, fejlettebb energiamenedzsment – hangzatos kulcsszavak. De mélyen belül meg kellett kérdeznem magamtól: Valóban szükségem van rá?

    Egy kis időutazás: előkerül a Huawei Mate 9

    Ahelyett, hogy új iPhone-t rendeltem volna, inkább elővettem a fiókból a legendás Huawei Mate 9-emet. Bár Android 9 és EMUI 9 már nem a jelenkor sztárja, a telefon meglepően jól működik. Kisebb kijelző, régebbi vas, de az élmény meglepően nosztalgikus. Viszont a realitás az, hogy a modern alkalmazások már instabilak rajta, vagy el sem indulnak. A Revolut például újraindítja az egész készüléket az arcfelismerési lépésnél. Ami előny a mai „ceruza” kijelzős telefonokkal szemben, az a kijelző arány. Ennek a telefonnak a kijelzője 16:9 arányú, ami a szem látóterének arányához közelít. Láthatóság szempontjából ez valóban természetesebbnek hat.

    De itt érdemes megállni: a képarányváltás nem befolyásolja közvetlenül a kijelző felbontását, és csak kis mértékben befolyásolja a használhatóságot. A váltás mögött inkább gyártói racionalitás áll: a képarány manipulálásával közel azonos készülékházméret mellett nagyobb képátlót tudnak kínálni. A képátló pedig az egyik elsődleges hívószó lett a marketingben aminek hatalmas a vásárlói vonzereje. Miközben a mai 6,8″-6,9″-os telefonok még mindig kézben tarthatók, tíz éve egy 7″-os, 16:9 arányú kijelző már A5-ös méretű tabletnek számított.

    A valódi ok: nincsenek értelmes alternatívák

    A legnagyobb visszatartó erő mégis az volt, hogy nincs valódi előrelépés. A 14 Pro Max és a 16 Pro Max közti különbségek inkább kozmetikaiak vagy szoftveres finomhangolások. Az Android fronton pedig bár több gyártó versenyez látványosan, hosszú távon még mindig kevésbé kiszámítható, meddig lesz egy-egy modell használható biztonságosan és élvezetesen.

    Anyaghasználat: prémium ígéret kontra valóság

    Android oldalon sok gyártó még mindig játszószintű anyaghasználattal dolgozik. A „fémházas” ígéret gyakran polikarbonátot takar, amit fémhatású festékkel próbálnak eladni. Az Apple viszont – szeretjük vagy sem – tényleg titánt, valódi üveget és precízen megmunkált alumíniumot használ. Nem csak szép, hanem valóban tartós is. Ez nem csupán dizájnkérdés: a jobb anyaghasználat hosszabb élettartamot és kevesebb garanciális problémát is jelenthet.

    Azonos ár, eltérő érték

    Az Apple telefonok valódi értékét az árak tartóssága adja. Míg egy Android alapú telefon 3-4 év alatt gyakorlatilag értéktelenné válik, addig egy Apple telefon ennyi idő alatt, maximum 50-60%-ot veszít az árából.

    A legtöbb csúcskészülék ára eléri vagy meg is haladja az iPhone szintet, miközben a frissítések gyakran 2 év után elapadnak. Egy iPhone 15 Pro 5 évig biztos szoftveres támogatással fut, míg egy Xiaomi vagy Samsung csúcskészülék 2-3 év után kérdésessé válik. Az Apple hosszabb támogatása nemcsak a készülék használhatóságát, hanem a biztonsági szintjét is garantálja, amely különösen fontos banki, egészségügyi vagy munkához használt appok esetében.

    Ár-összehasonlító táblázat (2025 Q2)

    KategóriaModellÁr (kb.)Megjegyzés
    AlsóSamsung Galaxy A1575.000 FtAlapfunkciók, lassú frissítések
    AlsóXiaomi Redmi 13C65.000 FtNagy kijelző, gyenge szoftveres támogatás
    KözépOnePlus Nord CE 4135.000 FtJó kijelző, korrekt teljesítmény
    KözépSamsung Galaxy A55160.000 FtMegbízható, de nem kiemelkedő
    FelsőiPhone 15 Pro499.000 FtTitán ház, A17 chip
    FelsőSamsung Galaxy S24 Ultra520.000 FtErős hardver, gyors elavulás
    FelsőXiaomi 14 Pro460.000 FtKiváló kamera, de korlátozott elérhetőség

    Valódi fejlesztés? – Összevetés régebbi modellekkel

    Modell2022-es elődjeFejlesztés mértéke (skála: minimális – közepes – jelentős)
    iPhone 16 Pro MaxiPhone 14 Pro MaxMinimális – AI funkciók, akkumulátor finomítás
    Galaxy S24 UltraGalaxy S21 UltraKözepes – jobb kamera, gyorsabb chip, de hasonló élmény
    OnePlus 12OnePlus 10 ProMinimális – finomhangolás, kissé erősebb SOC
    Xiaomi 14 ProXiaomi 12 ProKözepes – jobb kijelző, kamerafrissítés
    Galaxy A55Galaxy A52sMinimális – kozmetikai változások, Android támogatás kiszámíthatatlan

    Mikor érdemes valóban váltani?

    A telefoncsere akkor értelmes döntés, ha:

    • Nem futnak már rajta a kritikus appok (pl. banki, egészségügyi, munkahelyi alkalmazások);
    • A hardver fizikailag hibás, törött, akkuja már 1-2 órát bír;
    • Az új készülék valóban új funkciót ad, amit eddig nem tudtál használni (pl. AR, hajlítható kijelző, kiemelkedő kamera új munkához);
    • Munka vagy vállalkozás igényli a gyorsabb, jobb kamerás vagy biztonságosabb eszközt;
    • Környezeti szempontból is indokolt lehet (pl. fenntarthatóbb, energiatakarékosabb modellek).

    Ezeken kívül minden más inkább vágy, mint szükséglet.

    A tudatos technológiahasználat üzenete

    Az okostelefon mára státuszszimbólum. A gyártók is tudják ezt, és a frissítések kommunikációja sokszor nem a valódi fejlesztésekről, hanem az érzelmi triggerelésről szól. Ennek egyik nagymestere Steve Jobs, az Apple egyik alapítója volt. Ő azt mondta, hogy nem Gigabyte-okat és Megapixeleket kell eladni, hanem érzelmeket. A leendő vásárlókban, felhasználókban azt az érzést kell erősíteni, hogy ha Apple terméket vesznek, attól többnek érezhetik magukat. Sokan azért váltanak, mert „ciki a régi telefonjuk”, nem pedig azért, mert bármi valóban hiányozna.

    De az igazi fejlődés nem az, ha mindig a legújabbat hajszoljuk, hanem ha felismerjük: a kontroll a mi kezünkben van. Ha egy készülék még kiszolgál, megbízható, nem lassú, akkor a csere nem fejlődés, hanem felesleges költés.

    Digitális önrendelkezés: egy új fogyasztói attitűd hajnalán?

    A tudatos döntéshozatal nem azt jelenti, hogy örökre megtagadjuk a technológiai újításokat. Inkább azt, hogy nem hagyjuk, hogy helyettünk döntsenek. Ha egy új funkció valóban hozzáad valamit az életminőségünkhöz – legyen az egészségügyi nyomon követés, környezeti hatékonyság vagy munkahelyi hatékonyság –, akkor az egy megfontolt befektetés lehet. De ha a váltás mögött csak vágy, külső elvárás vagy divat áll, akkor érdemes megkérdezni: Kit is akarunk meggyőzni vele, és miért?

    Egyre többen ismerik fel, hogy a hosszabb távon használt, karbantartott és tudatosan kiválasztott eszközök nemcsak pénzügyileg előnyösek, hanem környezeti és mentális szempontból is fenntarthatóbbak. A „vásárolj ritkábban, de jobbat” filozófia kezd teret nyerni – nem csak a telefonoknál, hanem az élet számos más területén is.

    Végső soron ez nemcsak technológiai, hanem filozófiai kérdés is: kényszeresen követjük a haladást, vagy mi magunk határozzuk meg, hogy számunkra mit jelent az előrelépés?

  • Kötelező adatszolgáltatás, vagy biztonság emelés?

    Egy újabb agresszív lépés az offline telepítés megakadályozására

    A Microsoft újabb akadályt gördített a Windows offline telepítése elé. Az utóbbi években fokozatosan nehezítették, hogy a felhasználók internetkapcsolat nélkül telepíthessék és használhassák a rendszert.
    A legújabb verziókban már kötelező a Microsoft-fiók létrehozása és az online telepítés, ami sokaknál nemcsak kényelmetlenséget, de biztonsági aggályokat is felvet.

    A Microsoft narratívája szerint ez a lépés:

    • a biztonságot szolgálja,
    • a felhasználói élményt emeli.

    A gyakorlatban viszont inkább:

    • adatvédelmi aggályokat ébreszt,
    • sebezhetőséget eredményezhet,
    • és kontrollvesztést eredményez.

    Támadási felületek a telepítés során

    A telepítés fázisában a rendszer sebezhető, mert:

    • Nyílt hálózati kapcsolatok: A rendszer adatokat küld és fogad, amit támadók kihasználhatnak.
    • Előtelepített bloatware: Első indításkor adatokat gyűjthetnek, biztonsági rést okozva.
    • Távvezérlés lehetősége: Az automatikus frissítések vagy a Távoli asztal már az első percekben kommunikálnak külső szerverekkel.

    A Microsoft célja – Valóban a biztonság?

    Valós célok a háttérben:

    • Felhasználói adatok begyűjtése és profilalkotás.
    • Licenckezelés és szigorúbb aktivációs ellenőrzés.
    • Cloud-integráció erőltetése (pl. OneDrive automatikus bekapcsolása).

    Saját véleményem, Papi:
    Szerintem ez inkább egy klasszikus „lock-in” stratégia. A Microsoft úgy alakítja a rendszert, hogy a felhasználó minél inkább tőlük függjön – ehhez pedig az adataink és a szokásaink is kellenek.


    A biztonsági ellentmondás – Nyitott kapuk a rosszindulatú programoknak

    A telepítés közbeni online jelenlét konkrét veszélyforrás lehet:

    • DNS-hamisítás: Kártékony szerverre irányíthatja a frissítéseket.
    • Man-in-the-middle (MITM) támadás: Adatforgalom módosítása.
    • Kártékony hálózati forgalom: Védtelen rendszer könnyen megfertőzhető.

    Különösen veszélyes helyek:

    • Nyilvános Wi-Fi hálózatok,
    • hotelhálózatok,
    • korlátozott munkahelyi hálózatok.

    Szemfüles felhasználók megoldása – BypassNRO használata

    BypassNRO lépései:

    1. A telepítőben, internet kéréskor nyomd meg: SHIFT+F10.
    2. A parancssorba írd be: OOBE\BYPASSNRO.
    3. A rendszer újraindul, és már választhatsz offline fiókot is.

    Miért jó ez?

    • Gyors,
    • nem igényel extra szoftvert,
    • nem bonyolult.

    Alternatívák a Microsoft helyett

    Ha valaki úgy érzi, ideje váltani:

    Linux rendszerek

    • Ubuntu, Linux Mint, Fedora, Manjaro, Arch Linux
    • Előnyök: Nyílt forráskód, ingyenes, biztonságos.
    • Hátrányok: Egyes programok, játékok problémásak (bár a Wine/Proton sokat segít).

    Specifikumok:

    • Arch Linux: Maximális kontroll, haladó szint.
    • Manjaro: Felhasználóbarát, Arch alapú.
    • Fedora: Cutting-edge technológiákhoz ideális.

    macOS

    • Előnyök: Stabil, kreatív munkára kiváló.
    • Hátrányok: Drága vagy Hackintosh mókolás kell.

    BSD rendszerek

    • Előnyök: Hihetetlenül stabil, fejlett hálózati védelem.
    • Hátrányok: Kevesebb szoftver, nehezebb tanulási görbe.

    Mi a helyzet a Linux/Unix online telepítésekkel?

    • Ha lehúzod a hálózati kábelt, gond nélkül telepíthetők.
    • Nincs kényszerített online fiók vagy adatgyűjtés.
    • Kevésbé célpontjai a támadásoknak.

    Saját meglátásom:
    Az alternatív OS-ek talán most vannak a legjobb helyzetben a történelem során. A Microsoft „erőltetős” taktikái lassan egy újabb Linux-hullámot indíthatnak be, pont mint anno a Windows Vista idején.


    Külső SSD/HDD-ről futtatható Windows – Áthidaló megoldás

    Előnyei:

    • Csak akkor van a gépen, amikor tényleg szükség van rá.
    • Elszeparált, izolált környezet.
    • Egyszerű klónozás backup szoftverrel (pl. Ashampoo Backup PRO).

    Véleményem a Microsoft szorosodó pórázáról

    Számomra egyre inkább úgy tűnik, hogy a Microsoft minden újabb lépésével valójában leértékeli a megvásárolt Windows-okat. Minden egyes kötelező adatszolgáltatással, kényszerített online jelenléttel, és fiókhasználattal gyakorlatilag az ingyenes Insider verziók szintjére degradálja azt a rendszert, amit a felhasználók jó pénzért megvásároltak.

    Az Insider programokban érthető a teljeskörű adatgyűjtés – hiszen ott az „ingyen ebéd” ára épp az, hogy a fejlesztők valós használati adatokat kapjanak hibák felderítéséhez, optimalizáláshoz. Ez egy tudatos kompromisszum: tesztelő vagyok, cserébe ingyen kapok hozzáférést az újításokhoz. Ez teljesen korrekt.

    De amikor valaki pénzt ad egy termékért, az már más helyzet. Itt a döntési szabadságot kellene tiszteletben tartani. Aki megvásárolta a Windowst, annak jogában kellene állnia eldönteni, hogy akar-e telemetriai adatokat küldeni a Microsoftnak, vagy sem. Különösen igaz ez a profi felhasználókra és rendszergazdákra, akik jól tudják, milyen adatok kerülhetnek ilyenkor ki.

    Ezért én úgy látom, hogy aki nem akar teljesen elszakadni a Windowstól, annak ott van a BypassNRO trükk, vagy akár egy külső meghajtóra telepített, izolált Windows-rendszer, amivel meg lehet őrizni némi autonómiát.
    Viszont hosszabb távon azok járnak jobban, akik szabadságra vágynak, és váltanak: Linux, BSD vagy akár macOS – ezek adják meg azt az érzést, hogy a saját gépünk még valóban a miénk.


    Alternatívák a teljesség igénye nélkül:

  • Eljött az idő a PC-k újratervezésére?

    Néha elgondolkodom azon, hogy egyáltalán van-e értelme annak a káosznak, ami mostanra a PC-komponensek piacán kialakult. Ott van a processzor, a VGA, a RAM, az alaplap, a tápegység – mindegyik külön él a saját szabványai között, közben meg a felhasználó a sötétben tapogatózik, amikor kompatibilitási kérdésekről van szó. Míg a laptopokban és a konzolokban az egész rendszer egyetlen zökkenőmentesen működő egység, addig az asztali PC-k egy középkori gépösszerakó műhelyre emlékeztetnek, ahol minden illesztési pontnál esély van a meghibásodásra.

    Felvetődik a kérdés: ha a jelenlegi architektúra ennyire széthúzott és nehezen kezelhető, miért nem tervezzük újra az egészet?

    A jövő PC-je: kompakt, csendes, energiatakarékos

    Gondolj bele, milyen lehetne egy ésszerűen felépített asztali gép. Nem kellene 8-10 ventilátor, amik egy vadászrepülő hangját produkálják. Nem kellene külső kábelekkel bűvészkedni, hogy a VGA vagy a CPU elég tápot kapjon. Az alaplapba integrált energiaellátás, egyetlen hatékony hűtési rendszer és moduláris komponensek – mindez csökkentené a zajt, a fogyasztást és a helyigényt.

    Ha valaki azt gondolja, hogy ez utópia, akkor vessünk egy pillantást a konzolokra és a laptopokra. Az Apple M-szériás chipjei már most is bebizonyították, hogy a CPU, GPU és RAM integrálása nemhogy csökkenti, hanem inkább növeli a teljesítményt. A gaming laptopokban pedig már évek óta megoldott a kompakt, erős hűtés. Akkor miért nem lépünk többet, nagyobbat ebbe az irányba PC-s vonalon is?

    Megmaradhat a modularitás?

    A hardcore PC-sek biztosan most kezdtek el kapálni a pitchforkjaikkal, hogy „dehát a PC éppen attól PC, hogy minden cserélhető!”. Jogos, de ki mondta, hogy egy új dizájn el kellene, hogy vegye ezt? Egy újratervezett PC lehetne úgy is moduláris, hogy a VGA csak egy csatlakoztatható GPU-modul lenne, hasonlóan a CPU-khoz. A RAM pedig ötvözhetné a DDR és a VRAM előnyeit, amit BIOS/EFI szinten lehetne allokálni a CPU és a GPU között.

    Ami visszatartja a fejlődést

    Hát igen, a legnagyobb akadály az, hogy a jelenlegi gyártóknak egyszerűen nem éri meg a változás. Az NVIDIA, az AMD és az Intel már bebetonozta magát a piacra a mostani modell szerint. Nekik az a jó, ha külön termékként tudják eladni a CPU-t, GPU-t, RAM-ot, alaplapot. Ha mindezt egyetlen moduláris, egységes rendszerbe olvasztanák, azzal a profitot is egyetlen dobozba zárnák. Hát ki akarja ezt, amikor a régi struktúra is dönti a pénzt?

    Meg lehetne kerülni a nagy gyártókat?

    A legvalószínűbb válasz: egy tech óriás lép elő, aki kockáztat. Az Apple már megtette ezt a Mac-ekkel, de egy teljesen moduláris, gamer fókuszú PC még várat magára. Egy olyan cég, amelyik egy nyílt szabványra épített, hatékony architektúrát hoz létre, letarolhatná a piacot.

    Mi lenne, ha a PC-k és a laptopok között elmosódnának a határok?

    Ha az asztali PC felvenné a gaming laptopok optimalizált, csendes, hűtésileg és energiafelhasználás szempontjából is hatékony felépítését, az előbb-utóbb az egész piacot megváltoztatná. Talán nem lesz messze az idő, amikor az újratervezett PC már nem egy tornyokba rétegezett, ventilátorokkal telepakolt doboz lesz, hanem egy logikus, kompakt rendszer, amelyik végre értelmesen kezeli a hardvert. Az egyetlen kérdés: ki meri megtenni az első lépést?